Dear Diary!
Hát ma megnyílt az első olyan gportalos oldalam, ami leginkább rólam szól.
A mai reggelen is eszméletlen hideg volt. Hihetetlen ez az idő, reggel kabátban, rétegesen felöltözve is megfagy az ember, délután pedig már pulcsiban is nagyon jól megvagyunk.
Miután elértem a buszmegállóba, még gyorsan beugrottam az újságoshoz, hogy beszerezzem a legújabb Glamour újságot.
Szerintem a címlapot nagyon eltalálták ( Anja Rubik ) és a tartalama is jó lett.
Az első óra hamar elment, aztán a második órán helyettesítő tanár jött be, totál megnyugodtunk, hogy legalább ma nem írunk röpit, de drága matek tanárnők, leadta azt a pár kérdés, ezért meg kellett írnunk. Aztán kémián témazárót írtunk, ami valószínűleg nem sikerült a legjobban, sőt... aztán egy lazitós infó és végül egy biológia témazáró.
Haza jöttem csekkoltam a facebook-om és az e-mail címem, de semmi extra nem történt.
Holnap nem megyek suliba, mert az osztály kiránduláson, én pedig nem fogok bemenni másik osztályba, miközben 11-kor végeznék, aztán mondjuk lehet maradhatnék 2-ig. Hát ez nem valószínű.
Lehet elmegyek a Glamour nyíltnapra, vagy a váci utcában kóborolok majd. Majd még kitalálom, hogy hogyan is legyen. Az biztos, hogy holnap meg kell vennem a holnap megjelenő Cosmopolitant.
Na mára ennyi.
Puszi, D.
![](http://s3prod.weheartit.netdna-cdn.com/images/4377476/tumblr_l8yjniNMQm1qd5mnho1_500_large.jpg?1287066423)
|