Dear Diary!
A mai napom ahoz képest, hogy nem kellett volna korán kelnem, elég korán fél 9-kor kezdődött.
Kitaláltam, hogy elmegyek a közeli secondhand áruházba és sikerült rá vennem a mamámat is. Szóval, miután összeszedtük magunkat betértünk körül nézni, de sajnos semmi érdekeset nem találtam. Aztán mami kitalálta, hogy csinál paprikás krumplit, szóval még bementünk a Sparba is, ahol sikerült beszerezni a ma megjelent Cosmopolitant is.
Miután hazajöttem az első dolgom volt, hogy leültem és elolvasgattam az ehavi "bibliámat". Persze nem mindent, mert hagytam későbbre is.
"...és megtaláltam az egyik cikkemet.."
Igazából ez a napom nem volt ezen kívül túl esemény dús...csináltam pár képet, amiket aztán szerkesztgettem. Jah, igen és megtaláltam az egyik cikkemet, ami sajnos nem került ki az előző cikkem mellé, szóval átolvastam és egy-két dolgot átalakítottam rajta, majd kiraktam ide az oldalra.
Remélem nektek azért tetszik.
Este mikor anyu hazaért fura mód beült a szobámba, pedig nem nagyon szokott. Dumálgattunk, átnézte a Cosmót aztán vissza ment a szobájába.
Mivel nem volt semmi dolgom ezért átmentem boldogítani.
A VIVA-t néztük, tehát énekeltem és ülve táncolgattam. Azt hiszem egyre bolondabb vagyok.
De legalább nem unatkoztam.
"Mikor kiderült, hogy nem Anna esett ki
azt hittem sokkot kapok."
Nah aztán jött a Megasztár.
Imádom, hogy Friderikusz elintézte, hogy pénteken legyen, mert így tudom élőben nézni.
Az egyik kedvencem Gusztos Bence, aki a mai fordulón nem teljesített túl jón, ez sajnos tény és való. Nagy kedvenc még András, Giorgio, Yvette és az Adam's Comedy.
Mikor kiderült, hogy nem Anna esett ki azt hittem sokkot kapok.
Igen, nagyon aranyos, de szerintem ide még nagyon kislány.
A másik akit kiejtenék az Renáta. ( Bocsánat az Anna és Renáta fanoktól..)
Valamiért annyira ellenszenves és amit lenyomott a Lady Gagás előadásán... OMG.
Na mindegy. A lényeg, hogy nem értek egyet a mostani helyzettel.
De legalább a többi kedvencem még bent van. :)
Holnap remélem, hogy történik valami.
Puszi, D.
|